Sajnálom, hogy beteg vagy, ilyenkor aztán rendesen felborul az ember cukorháztartása!
Remélem a Levemir Neked is olyan jól beválik, mint nekem! Nagyon jó értékeket tudtam vele produkálni!
Jobbulást kívánok, ne tessék betegeskedni, mert arra Te most nem érsz rá!!!![]()
Eredmények 81-tól/től 90-ig összesen 2664
Téma: Babázhatok
-
2007-02-13 #81
Bocsika!
Az tényleg kimaradt, hogy Insulatardot adok. Furcsa, amit írsz, mert az ismeretségi körömben úgy tapasztaltam, hogy a Levemirből TÉNYLEG elég 1szer adni naponta, kitart 24 órán át. A Lantusról meg azt hallottam, hogy nem elég 1szer, sajna 2szer kell adni, mert nem tart ki. Akkor meg nem mindegy, hogy Insulatard, vagy Lantus? Tudom, hogy nem, most csak magamról beszélek. Sajna nekem a Lantus nem jött be. Annál inkább a Levemir. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehet vele babát vállalni. De nekem azt mondta a diab dokim, hogy még a Lantus sem igazán jó (kipróbált), inkább maradjunk az Insulatardnál. A (remélem) leendő baba érdekében persze inkább átálltam. Aztán majd kiderül.
Ajánlott szülész-nőgyógyász dokit is, aki az 1-es típusú kismamákkal foglalkozik. Hát nem tudom. "Kicsi" korom óta járok 1 nőgyógyászhoz, benne megbízom, "nem pirulok el előtte"
Fel kéne keresnem, de a doki azt mondta, hogy elég majd akkor, ha élesben megy a dolog.
Most még a "cicázás" miatt aggódom 1 kicsit, hiszen velem is alszik. Persze ha már terhes leszek, akkor ki lesz zárva a szobából a kutyákkal együtt. (nem tudom említettem e, hogy 1 kicsit állatbolond vagyok?
)
Szóval van gondolkodnivalóm bőven.További szép napot mindenkinek!
Beatty
-
2007-02-13 #82
További szép napot mindenkinek!
Beatty
-
2007-02-13 #83
- Regisztrált
- Aug 2006
- Hol
- Budapest
- Üzenet
- 2,870
- Blog bejegyzés
- 6
- Köszönet
- 3
- 111 alkalommal
85 üzenetét köszönték meg
A toxoplazmózis olyan, hogy egyszer átesik rajta az ember és védett lesz mindig vagy nem esett még át. Ha ennyire állatbolond vagy (ez szerintem nagyon aranyos
Eredeti szerző Beatty
), akkor kb 100%, hogy átestél már ezen, innentől meg nem kell aggódni! De majd a vérvizsgálat úgyis megmutatja, de szerintem úgyis az lesz, hogy már van ellenanyagod erre, azaz átestél rajta.
Köszi az együttérzést, elég ramatyul érzem magam
Bár a cukraim már rendeződtek (amint kijön rajtam a vírus, onnantól már minden OK a cukrommal, sőt, inkább alacsonyabbak), de még mindig csak egyre rosszabbul érzem magam... És valóban csökkentenem kellett a Levemirt.
Amúgy az a téma,hogy mivel lehet szülni és mivel nem ebben a kis országban szerintem botrányos. Ide mindig a legkésőbb érkezik el a "hír", azaz az engedély, hogy igen, lehet szülni ezzel és ezzel az inzulinnal. Thaisz doktornőt ezért szeretem nagyon, mert ő egy kicsit előrébb jár mindig. Mikor terhes lettem, Dániában dolgoztam, ott kezdtem el terhesgondozásra járni - 2006 januárjában lehetett Humaloggal szülni ott kint - itthon még NEM. Talán nyáron jött meg az engedély, valahogy így, de Thaisz már mondta, hogy nyugodtan lehet szülni vele... Lassú itt minden, nagy a bürökrácia. A Lantus most itt tart, kint már mindenhol lehet vele szülni, itthon most van éppen a legalizáció folyamatban, azaz most folyik a bürökrata papírmunka, ott van az OEPnél már és nyárra várják a dokik az engedélyt. De ez aztán nem jelenti azt,hogy a babának ártana.... De levemirrel még tényleg nem lehet, kint sem.
-
2007-02-13 #84
De furit írsz!
Levemir 1x és lantus 2x? én pont fordítva tudom. levemires vagyok és 2x adom. a reggelit próbálom csökenteni, mert hipót okoz délelőtt, de akkor meg nem elég délutánra! nekem a reggel 7es levemirem délután 3-4re elfogyna, ha tényleg csökkenteném.
-
2007-02-13 #85
Megkérdezhgetem ki az orvosod és kit ajánlott nőgyógynak?
Egyébként én úgy tudom dietetikustól, hogy nyár végére a levemir is engedélyezett lesz a szülésnél. persze nem Baranyinál.
-
2007-02-13 #86
A diabdokim Veszprémben Dr. Rakk Erika. (Dr. Vándorffy Győző csapatába tartozik, aki szintén nagy szaktekintély.) Nagyon kedves, segítőkész orvos. A nőgyógyászom pedig Dr. Barcza István, aki a veszprémi kórházban dolgozott, de sajnos most Mosonmagyaróváron van, így csak heti 1 alkalommal rendel Füreden. Vele is meg voltam elégedve. Csak az a baj, hogy ez nem ad valami biztonságérzetet a terhességgel kapcsolatban. A doktornő Dr. Turcsányit ajánlotta szintén Veszprémben. Esetleg ismeri valaki közületek?
A Levemirről csak annyit, hogy nálam nagyon szépen kitartott egész nap. Persze minden ember más. Egy barátomnak a Lantust kell 2* adni.További szép napot mindenkinek!
Beatty
-
2007-02-14 #87
Gólya
- Regisztrált
- Jan 2007
- Hol
- Pest megye
- Üzenet
- 18
- Köszönet
- 0
- 0 alkalommal
0 üzenetét köszönték meg
nit83!
Én is oda jártam a Korányi Sándor utcába és ha az a dokid, aki engem is kezelt, akkor megértelek. A megalázásban, lekezelésben nekem is volt részem. Ráadásul én pumpaellenes dokinak tartom. Én elmenekültem tőle és azt hiszem a lehető legjobb kezekbe. Pumpás vagyok én is és a "terhesség" előkészítésén dolgozunk. Engem is megijesztettek, hogy csak a Korányiban és a Szabolcs utcában van "jó" kismama gondozás, de ez nem így van. Vannak hasonló jó szakemberek máshol is. Én megjártam már a Szabolcs utcát, Korányi Sándor utcát, majd a Kautzkyhoz kerültem, akit nagyon szerettem, de ő nem kezel kismamákat, így most tovább kellett állnom, az ő javaslatára kerültem át a Thaisz doktornőhöz. A Szabolcs utcában a Baranyi sajnos nem igazán ért a pumpához. Ezt talán érdemes mérlegelni.
Ne félj váltani! Azt hiszem depresszió nem hiányzik senkinek a cukor mellé!!!
Én ugyanis depressziós lettem volna, ha a Korányiban maradok.gady77
-
2007-02-17 #88
Gólya
- Regisztrált
- Jan 2007
- Üzenet
- 4
- Köszönet
- 0
- 0 alkalommal
0 üzenetét köszönték meg
Sziasztok Lányok!
Mindenkinek köszi a segitséget.
Engem Zsirai kezel a Szabolcs u.-ban. Vele nem lenne semmi gondom, mert vele megtudok mindent beszélni, és emberként kezel. Kérdeztem mi lesz ha megszületik a baba, elmondott több dolgot amiről ti is irtatok pl. a hipok ami miatt babát elviszik, hogy figyeljék.
Vannak privat kérdéseim. Levelezhetnénk privat is.
nit83@citromail.hu
Tényleg köszi a buzdításokat, mert már nagyon elkenődtem.
Gady77- szerintem is egy orvosról beszélünk.Nekem is teljesen ez volt az érzésem a pumpával kapcsolatban.
A Thaisz drnőt, hol, hogyan lehet elérni??
üdv mindenkinek
Nita
-
2007-02-18 #89
Gólya
- Regisztrált
- Feb 2007
- Üzenet
- 21
- Köszönet
- 0
- 0 alkalommal
0 üzenetét köszönték meg
Hahó!A Nőklapjáról irányultam ide,ahogy visszaolvastam,vannak ottaniak is,sőt!
Ismeri valaki Dr.Madarász Esztert a SOTE I. belklinikáról?Nála lenne jelenésem (ha egyáltalán behívna vc. beállításra a terhesség előtt),de még személyesen nem találkoztam vele.
A SOTE II-ról küldött be a nőgyógyászom hozzájuk,de ott kiderült,hogy engem nem is utalhatott volna be oda a dokim,mert intézményileg nem oda tartozik a SOTE II. női klinika,hanem a Szabolcs u.-hoz?!
Tudtok erről is esetleg valamit?Camilla
-
2007-02-18 #90
Gólya
- Regisztrált
- Jan 2007
- Hol
- Pest megye
- Üzenet
- 18
- Köszönet
- 0
- 0 alkalommal
0 üzenetét köszönték meg
Camilla!
Ha a Szabolcs utcára gondoltál érdemes visszaolvasni ezen a fórumon, mert a csajok már irogattak róla.
Én személyesen nagyon jól ismerem, mert oda jártam közel 8 évig. Most már a 4. kórházban vagyok és rájöttem arra, hogy ahány kórház, annyi szokás... és nem mennék vissza Baranyihoz!!!
A Baranyi Éva doktornő véleményem szerint a pumpás betegekhez nem ért, ha tehát az vagy inkább másfelé kellene kacsingatni.
Én 5 évet vártam arra, hogy szülhessek babát és a Baranyi nem adott start jelet. Nem tudtunk "tökéletes" anyagcserét beállítani. Elszúrtam 5 évet azért, mert ragaszkodott az injekciós kezeléshez amihez Ő ért. Ekkor nagy nehezen kiharcoltam magamnak a pumpát. A pumpával teljesen más életet élek, mint előtte. Ha nem vagyok vele erőszakos, még most is áligatnánk a szuriknál az egységeket és nem vállalhatnék babát...
Ettől függetlenül nem rosz a Baranyi, ha nem vagy tú labilis és elég neked a szuri. Kicsit talán régimódi, ragaszkodik a régen megtanult dolgaihoz. Azoknak tök jó, akik noszogatás nélkül nem figyelnek magukra.gady77

Állandó webcím/URL
About LinkBacks
Válasz idézettel