Babázhatok

[somcsika]

[QUOTE=mantanya;54368]Köszi a gratut! Igen, valószínű azért vagyok én is egy kicsit depi, vagy nem s tudom, minek nevezzem, mert nem tudom feldolgozni, hogy "kaptam" egy gyereket. Persze szülni, nehéz meg fájdalmas dolog, de át kell élni azt a katartikus élményt, hogy tudd hová tenni a dolgokat. Szerintem. Persze lehet, hogy aki "csak" császáros volt, nem érti mire gondolok. Szóval dúl a lelkem, nem tudom, mikor nyugszik meg. Egyik nap még tolod a pocakod magad előtt, másnap meg fáj a hasad, mint állat, meg hát van egy gyereked. Kutya nehéz így anyává válni!

Én 1996-ban rossz orvost választottam, mert az orvosom nem jött be amikor megkezdődött a szülésem, a magzatvizem fájdalom nélkül elfolyt, 24 óra után megkezdődtek a fájások, de hajnalban már annyira elfáradtam én is és a babám is, hogy két fájás között elszunyadtam és elmúltak a fájásaim. Reggel még rám kötötték az infúziót és délután 1/2 kettőig próbálkoztam. Fájásom nem volt, akkor kellett nyomnom amikor az NST-n görbe volt. Szegénykémet fogták vákummal, de sajnos nem lettem előrébb, így 36 óra után megcsászároztak. Mondhatni mindkét szülés típus kipróbáltam (ha érted mire gondolok).
Nekem is sokáig nehéz volt elfogadni, hogy nem úgy szültem, ahogy a természet rendje lett volna. Sajnos a kapcsolatunk - talán a sok szenvedés és fájdalom ellenére - ezért nem is volt felhőtlen.
Én akkor azt mondtam, hogy nem szülök többet, aztán 9 év után találtam egy olyan orvost, aki az előzmények ismeretében garantálta, hogy nem fog a történet megismétlődni és biztos lehetek benne, hogy császárral fogok szülni.
Néhány nappal a kiirás előtt a magzatvíz kezdett zavarossá válni így néhány óra után egy nagyfiút tarthattam a karomban. Állíthatom - saját tapasztalatom alapján - hogy ez így sokkal kíméletesebb és meghitebb volt, aki nem volt még ilyen helyzetben az nem tudhatja.
A lányommal kudarcként éltem meg a szülést, valami amit nem tudtam megcsinálni (sajnos inkább sikerorientált típus vagyok), a fiammal pedig első perctől úgy készültem, hogy császáros lesz és ez így nem jelentett számomra gondot.
Tudom, hogy nehéz elfogadni, de én azzal nyugtattam magam, hogy fájni akárhogyan is szül egy nő, mindenhogy fáj, az egyik szülés előtt, a másik szülés után. Császárral viszont kevesebb az esélye annak, hogy bármilyen születési rendellenesség fellépjen, gondolok itt a köldökzsinór feltekeredésből adódó oxigén hiányra, vagy valamelyk végtag vérkeringésének sérülésére, a vákumtól az agysérülésre és lehetne még sorolni a diszlexián át a tanulási nehézségig, vagy a hiberaktivitásig. Hány gyermek van a világban aki attól lesz egy életen át sérült, mert születéskor valami nem volt rendben, valami történt vele. És ez csak a baba szemszögéből néztem. Hálát adhatunk a jóistennek, hogy ha egészséges gyereket tudtunk szülni.
Arról nem beszélve, hogy amikor mi a kórházba kerültünk a cukorbetegség kiderülésekor, a nagylányom születési körülményeit is megkérdezték, és az orvosunk csak annyit mondott, hogy felelőttlen szülészem volt, mert a gyermek testi és mentális fejlődésére a születésekor átélt stressz is felelőssé tehető ami később bármilyen megbetegedés alapja lehet.

Nem az észt akartam osztani, félre ne érts, csak a tapasztalatom osztottam meg veled, hátha így könyebb lesz, elfogadni az "ajándékba kapott" gyermeked.
Nem ajándék volt. Azért, hogy megszülethessen te hoztál áldozatot, te nevelted a testedből, te etetted a véredből, vigyáztál rá, óvtad magad mindentől, tehát megdolgoztál érte, azt meg hogy így sikerült, a sima szülés is kinek könnyebben jön, kinek nehezebben, van aki néhány óra alatt és kevés fájdalommal túl van rajta, valaki pedig többnapot is vajudik. De a lényeg az, hogy van egy egészséges gyermeked.

[vighkata]

Kedves Anyukák!

Idén is szervezzük a nyári Diab Tali-t

Info: Diabosok Baráti Találkozója - 2010

Talán nem olvassátok a diab talis topikot, ezért ajánlom itt is. Szívesen várjuk minden új és régi tagunk jelentkezését. Egy ilyen találkozón, élőben lehet a leginkább egymás segítségére lenni. Alsó-felső korhatár nincs.

[kicsidodi]

Sziasztok!

Elég régen néztem be hozzátok, de most bekukkantottam, hogy lássam, kivel mizújs. Igazából azért is írok, mert láttam, felmerült ez a "császáros" téma, ehhez szeretnék picit hozzászólni:
Én a fiamat császárral szültem, de a cukromnak ehhez semmi köze nem volt. A terhességem teljesen problémamentes volt, a cukraimat kordában tudtam tartani (pedig 16 éve vagyok diabos). Azért lett végül császárom, mert Botond 4280 grammal, és 58 centivel született (nem macrosomia, nálunk familiáris a nagy súly), én meg 160 centi alig vagyok, és hiába folyt el a vízem, és tágultam ki teljesen 4 óra alatt, a baba feje teljesen kimozdítható volt, így végül megcsászároztak. Nyilván sokat számított, hogy bár a dokim nagyon szorgalmazta a természetes szülést, és én is nagyon örültem volna neki, mégis teljesen fel voltam készülve a császárra is, hiszen a cukrom önmagában is indikálhatta volna, ráadásul tudtuk, hogy Botond milyen nagy, a medencém meg kicsi...stb. így engem valóban nem ért váratlanul. Ezzel együtt a világ legcsodálatosabb élménye volt a fiam születése, és nem érzem hogy bármiről lemaradtam volna! Ezt teljesen őszintén mondom! Az első perctől olyan magától értetődő volt, hogy ott van velem, és a császár ellenére sem hagytam, hogy elvigyék. Rengeteg tejem volt, és a mai napig szoptatom, nagyon jó baba, és csodálatos a kapcsolatunk!
Félre ne értsétek, nem "menőzni" akarok, csak szeretném, hogy legyen egy ilyen vélemény is, mert én tényleg így éltem meg ezt az egészet!
Igaz, hogy nem szültem természetes úton, és nagy valószínűséggel nem is fogok (sajnos a második baba sem valószínű, hogy kisebb lesz...), de szerintem ez nem császár-nem császár függvénye, hanem típusé, hogy ki mikor válik anyává. Ez elég szentimentálisan fog hangzani, de én komolyan gondolom, hogy vannak nők, akik csak a szülés után pár héttel, vannak, akik szüléskor, sőt vannak, akik a fogantatáskor válnak anyává (és vannak, akik gyermek ellenére soha). A barátnőm kislánya két hetes, természetes úton született, de borzasztó nehéz szülés volt. Saját bevallása szerint ő semmi katartikusat nem érzett a szülésnél, és neki napokba telt, mire felfogta, hogy gyereke lett. A szülést pedig úgy megszenvedte, hogy abban sem biztos, hogy vállalna még egyet! ezzel szemben én egyből mondtam a férjemnek, hogy jöhet a következő, annyira el voltam ájulva a gyönyörtől, sőt ez olyannyira így maradt, hogy Botond most 7 hónapos, és ebben a hónapban elkeztünk próbálkozni, hogy legyártjuk a kistesót. Szóval én ezek fényében mondom, hogy a császár is lehet nagyszerű, felemelő élmény (és komplikációmentes), és a természetes szülés is lehet katarzis nélküli (de komplikációkkal teli). Természetesen örültem volna, ha a kisfiam természetes úton születik, de akkor valószínüleg millióegy öltés tartana össze odalent, és ki tudja a fiam ilyen kiegyensúlyozott, egészséges baba lenne-e. Nekem ez mindennél fontosabb (tudom, hogy mindenkinek), így szerintem akire még csak most várnak ezek a nehéz, de csodás élmények, az ne ezen görcsöljön, csak a "végeredményre" koncentráljon, higgyen önmagában, a babájában, és Istenben (vagy a sorsban, vagy kinek mi tetszik...), mert úgyis minden úgy történik majd, ahogy az nekik a legjobb. Aki pedig túl van rajta, az ne bánkódjon, mert ki tudja mi lett volna, ha..., és fogja fel úgy, hogy a gyermekét köszönheti ennek a beavatkozásnak! Ettől nem lesz roszabb anya, és szerintem ugyanakkora "hős", úgyhogy nézzen előre, és szeresse azt a törpikét, ahogy csak tőle telik!

[kmolli]

Sziasztok!

Elég régen néztem be hozzátok, de most bekukkantottam, hogy lássam, kivel mizújs. Igazából azért is írok, mert láttam, felmerült ez a "császáros" téma, ehhez szeretnék picit hozzászólni:
Én a fiamat császárral szültem, de a cukromnak ehhez semmi köze nem volt. A terhességem teljesen problémamentes volt, a cukraimat kordában tudtam tartani (pedig 16 éve vagyok diabos). Azért lett végül császárom, mert Botond 4280 grammal, és 58 centivel született (nem macrosomia, nálunk familiáris a nagy súly), én meg 160 centi alig vagyok, és hiába folyt el a vízem, és tágultam ki teljesen 4 óra alatt, a baba feje teljesen kimozdítható volt, így végül megcsászároztak. Nyilván sokat számított, hogy bár a dokim nagyon szorgalmazta a természetes szülést, és én is nagyon örültem volna neki, mégis teljesen fel voltam készülve a császárra is, hiszen a cukrom önmagában is indikálhatta volna, ráadásul tudtuk, hogy Botond milyen nagy, a medencém meg kicsi...stb. így engem valóban nem ért váratlanul. Ezzel együtt a világ legcsodálatosabb élménye volt a fiam születése, és nem érzem hogy bármiről lemaradtam volna! Ezt teljesen őszintén mondom! Az első perctől olyan magától értetődő volt, hogy ott van velem, és a császár ellenére sem hagytam, hogy elvigyék. Rengeteg tejem volt, és a mai napig szoptatom, nagyon jó baba, és csodálatos a kapcsolatunk!
Félre ne értsétek, nem "menőzni" akarok, csak szeretném, hogy legyen egy ilyen vélemény is, mert én tényleg így éltem meg ezt az egészet!
Igaz, hogy nem szültem természetes úton, és nagy valószínűséggel nem is fogok (sajnos a második baba sem valószínű, hogy kisebb lesz...), de szerintem ez nem császár-nem császár függvénye, hanem típusé, hogy ki mikor válik anyává. Ez elég szentimentálisan fog hangzani, de én komolyan gondolom, hogy vannak nők, akik csak a szülés után pár héttel, vannak, akik szüléskor, sőt vannak, akik a fogantatáskor válnak anyává (és vannak, akik gyermek ellenére soha). A barátnőm kislánya két hetes, természetes úton született, de borzasztó nehéz szülés volt. Saját bevallása szerint ő semmi katartikusat nem érzett a szülésnél, és neki napokba telt, mire felfogta, hogy gyereke lett. A szülést pedig úgy megszenvedte, hogy abban sem biztos, hogy vállalna még egyet! ezzel szemben én egyből mondtam a férjemnek, hogy jöhet a következő, annyira el voltam ájulva a gyönyörtől, sőt ez olyannyira így maradt, hogy Botond most 7 hónapos, és ebben a hónapban elkeztünk próbálkozni, hogy legyártjuk a kistesót. Szóval én ezek fényében mondom, hogy a császár is lehet nagyszerű, felemelő élmény (és komplikációmentes), és a természetes szülés is lehet katarzis nélküli (de komplikációkkal teli). Természetesen örültem volna, ha a kisfiam természetes úton születik, de akkor valószínüleg millióegy öltés tartana össze odalent, és ki tudja a fiam ilyen kiegyensúlyozott, egészséges baba lenne-e. Nekem ez mindennél fontosabb (tudom, hogy mindenkinek), így szerintem akire még csak most várnak ezek a nehéz, de csodás élmények, az ne ezen görcsöljön, csak a "végeredményre" koncentráljon, higgyen önmagában, a babájában, és Istenben (vagy a sorsban, vagy kinek mi tetszik...), mert úgyis minden úgy történik majd, ahogy az nekik a legjobb. Aki pedig túl van rajta, az ne bánkódjon, mert ki tudja mi lett volna, ha..., és fogja fel úgy, hogy a gyermekét köszönheti ennek a beavatkozásnak! Ettől nem lesz roszabb anya, és szerintem ugyanakkora "hős", úgyhogy nézzen előre, és szeresse azt a törpikét, ahogy csak tőle telik!

Kicsidodi, ne vedd bántásnak, de azért nem bánod a császárt, mert nem tudod, milyen a másik szülés. Én sem bántam volna, ha az első az lett volna. De, hogy már tudtam, milyen a normál szülés, így egészen más volt másodjára pedig a műtétbe belemenni. A barátnődnek friss az élménye, 1 év múlva már nem így látja. És ha a következő műtét lesz, akkor azután fogja azt mondani, hogy de kár, hogy nem tudott normálisan szülni.

A másik: 7 hónapos a baba és már próbálkoztok császáros heggel feltehetően egy leendő nagy babával? (ez majdnem egyenlő a koraszüléssel) Azt tudod, hogy minimum 1 év kell (kb 15 hónap) a szervezet regenerálódásához? Cukros vagy, szoptatsz, friss heged van, nemrég még terhes voltál. Én ezt egy picit felelőtlennek tartom, ne haragudj meg rám ezért. Én is mindennél jobban vágyom még egy babára, de nem akarok bajt, sem koraszülést, sem magammal valami problémát, ezért várunk még. Nagyon le tud gyengülni az ember szervezete észrevétlenül a szoptatásban, műtétben, terhességben, főleg cukrosan (mégha jók is a cukraid). Ha nem hagysz elég időt, nagy baj is lehet. Persze, tudom, a pozitív hozzáállás sokat számít és ez neked megvan, de szerintem itt már nemcsak erről van szó. Fiatal vagy, neked aztán nem kell a korod miatt sietni, még lehet 4 gyereked is. De azt is tudom, hogy nem tudok ebbe beleszólni, szóval csak a véleményem volt, nem baj, ha szó nélkül hagyod.
Egyébként van folyamatos segítséged, ha kéne? Pl egy terhességi vérzés (ami bárkinél előfordulhat, nem hajlam kérdése) esetén fekvés 3 hónapig? Ellátná valaki a babát, mert ő még nagyon picike? Amikor elkezd járni majd a "nagy", akkor nagy pocakod lesz, egész nap görnyedve kell sétálgatni vele és minden eséskor felsegíteni, a feltehetően nem 8 kilós babát. És akkor a szoptatással mi lesz? Ismerek néhány anyukát, akiknek ilyen pici korkülönbség van a gyerekeik között, sőt az egyik hármat szült 2.5 év alatt. Boldogok, mert ezt akarták, de mindegyik hulla, a gyerekekkel nem tudtak 1 évig foglalkozni, élőhalottak voltak, a szoptatás sem úgy ment, olyan hosszan, mint jó lett volna, legyengültek, úgy néznek ki, mint akik 10 évet öregedtek. És ők nem cukrosok.
Bennem is felmerült ez anno. Pontosan 7 hós volt a nagyobb, amikor akartam már tesót (nekem mégcsak hegem sem volt). Aztán elbeszélgettem erről a gyerekorvossal (ő sokféle családot ismer), a védőnővel (végülis családi barát ő), a rokonságunkban van sok gyerekorvos és diabetológus is, de egyöntetűen lebeszéltek. A legengedékenyebb a kezelődokim volt (Thaisz), aki 1 évet kért minimum. Hát kb akkor nekiláttunk a tesónak tényleg. 21.5 hó van a tesók között (de a második korábban született). Nekem spec kellett 4 hónapot feküdnöm, mert a petezsák a méhszájon tapadt meg - akárkivel megtörténhet. De legalább tudott már normálisan járni, a földről felkelni, egyedül enni nemcsak etetőszékben a nagy, mire nagy lett a hasam. És a 2 picivel nem 2x annyi a feladat, mint egyel, hanem legalább 4x annyi. És, ha nem kellett volna a cukromra is figyelni, valószínűleg ezerszer könnyebb lett volna az első 1 év.
Legyengültem, azóta is minden vírust elkapok (ahogyan a legtöbb anyuka, akik ilyen sűrűn szülnek és sokat szoptatnak), hulla vagyok még mindig. Ha újra csinálhatnám, még várnék a tesóval, mert életemben először adódott olyan helyzet, amikor is rájöttem, hoyg a cukrom igenis napi szinten jelent gondot, nem azért, mert rossz, hanem mert foglalkozni kell vele, főleg ilyen megfeszített tempóban, amit a két pici diktál, a rendszertelen életmóddal, amit szintén a 2 picinek köszönhet az ember.
Azt gondolom, ha újra csinálnám, 2.5-3 évet hagynék a tesók között. De a 21 hónapnál semmiképpen sem kevesebbet. Ha egészséges lennék, akkor bevállalnám újra, sőt, akkor már terhes lennék a harmadikkal. A 2 gyerek előtt egyszerűen soha nem éreztem, hogy bármiben is terhes lenne a cukorbetegség karbantartása. De azóta...

[kmolli]

Kicsidodi, visszaolvastam most magam (itt maradt a böngészőm ) és remélem, nem fogsz félreérteni meg haragudni. Nagyon fáradt vagyok, nem tudom jobban megfogalmazni, amit szeretnék, de biztosan sokkal diplomatikusabb lettem volna, ha nem lennék ennyire fáradt, ne haragudj! Szóval kérlek, szűrd le a lényeget, a stílust pedig felejtsd el, mert most csak ennyi tellett tőlem, de ez nem a személyednek szól (nagyon bírom a jókedvedet!), hanem inkább belőlem szól az, hogy 1 hét kivételével az egész család beteg január eleje óta (vírusok... és ovikezdés...).

[mantanya]

Sziasztok!

"Olvasó üzemmód"-ban vagyok, de az utóbbi hozzászólásokra reagálnom "kell". Szóval nekem az első két gyerek között 22 hó van. Nem mondom, hogy egyszerű menet volt, de mivel nem estem ki a mókuskerékből, így valahogy nem tűnt "annyira" megterhelőnek a második gyerek. Persze volt, hogy éjszaka aludtam szopizás közben, hogy nem volt más vágyam, mint egy átaludt ájszaka, hogy a karikák sokasodtak a szemem körül, stb. Most a harmadik gyerkőc és a középső között 6 és fél év van. Kiestem a gyakorlatból, szinte újra bele kellett rázódnom az egész 24 órás felügyeletbe. Az ember hamar hozzászokik, hogy a gyerkőc letusol magától, felkapcsolja a villanyt, kitörli a fenekét, eszik-iszik, ha úgy gondolja, stb. Csak arra szeretnék kilyukadni, hogy nekem sokkal nehezebb most, 6 év "kihagyás" után babázni. Lehet, hogy ebben az is benne van, hogy az ember elfelejti a nehezét, és csak a szépre emlékszik, de most sokkal nehezebben bírom az éjszakázást, a napi több órás fel-le sétálást a lakásban, stb. Lehet, hogy a kor is benne van!! Minnél idősebb az ember, annál nehezebb??!! Most viszont úgy érzem, hogy hiába döcögősebbek ezek a dolgok, sokkal jobban "ki tudom élvezni" a pici adta örömöket, nem parázok annyit(??), már nem ugrok minden szöszre és sírásra. Vagy mégis???!!!
Na, szűrje le mindenki a magáét, nekem ez a szubjektív véleményem. Az tuti, hogy 10 hónapos kora után a gyerek 100 %-ot igényel, talán inkább 150-et, mert pörög, mint a búgócsiga!! De én nem beszélnélek le, mert én is végig csináltam kis korkülönbséggel! Hajrá!!

[kmolli]

Sziasztok!

"Olvasó üzemmód"-ban vagyok, de az utóbbi hozzászólásokra reagálnom "kell". Szóval nekem az első két gyerek között 22 hó van. Nem mondom, hogy egyszerű menet volt, de mivel nem estem ki a mókuskerékből, így valahogy nem tűnt "annyira" megterhelőnek a második gyerek. Persze volt, hogy éjszaka aludtam szopizás közben, hogy nem volt más vágyam, mint egy átaludt ájszaka, hogy a karikák sokasodtak a szemem körül, stb. Most a harmadik gyerkőc és a középső között 6 és fél év van. Kiestem a gyakorlatból, szinte újra bele kellett rázódnom az egész 24 órás felügyeletbe. Az ember hamar hozzászokik, hogy a gyerkőc letusol magától, felkapcsolja a villanyt, kitörli a fenekét, eszik-iszik, ha úgy gondolja, stb. Csak arra szeretnék kilyukadni, hogy nekem sokkal nehezebb most, 6 év "kihagyás" után babázni. Lehet, hogy ebben az is benne van, hogy az ember elfelejti a nehezét, és csak a szépre emlékszik, de most sokkal nehezebben bírom az éjszakázást, a napi több órás fel-le sétálást a lakásban, stb. Lehet, hogy a kor is benne van!! Minnél idősebb az ember, annál nehezebb??!! Most viszont úgy érzem, hogy hiába döcögősebbek ezek a dolgok, sokkal jobban "ki tudom élvezni" a pici adta örömöket, nem parázok annyit(??), már nem ugrok minden szöszre és sírásra. Vagy mégis???!!!
Na, szűrje le mindenki a magáét, nekem ez a szubjektív véleményem. Az tuti, hogy 10 hónapos kora után a gyerek 100 %-ot igényel, talán inkább 150-et, mert pörög, mint a búgócsiga!! De én nem beszélnélek le, mert én is végig csináltam kis korkülönbséggel! Hajrá!!

Mantanya, egy 15-16 hós korkülönbség nem pont ugyanaz, mint egy 22 hós. Szerintem persze... főleg nem császáros heggel. A 22 már azt jelenti, hogy nem a baba 7 hós kora körül lettél újra terhes, hanem kb 13 hós korában, ahogyan én is, ez már egy jóval kevésbé veszélyes második terhesség - főleg császár után.
Hát kivi vagyok, én hogy fogom látni néhány év múlva ezt az elejét. Mi kikaptunk a sorstól néhány érdekességet is, pl megtudtam, milyen feküdni 4 hónapot egy 14-17hós mellett, megtudtam, milyen kórházban lenni egyik gyerekkel 6 hetesen, majd a másikkal 23 hósan (hányós vírus és szalmonella) és mindig segítséget szerezni az éppen otthon maradóhoz plusz a fekvésem mellett a folyton bukdácsoló, pelusosom mellé és még ezek után is sikerült néhány ilyen betegséget összeszedni, pedig egyikünk sem volt beteges, sőt... Mostmár élvezem ezt a kis korkülönbséget, de még friss az első 1 év és a terhesség is kvázi. Na mindegy, azt akartam írni, hogy a 15-17 hós korkülönbség még brutálisabb, de leginkább terhesség szempontjából egy előző császár után, ráadásul valszeg még nagyobb babával, mint az első (mert általában nagyobbak a másodikok, ha genetikailag is eleve azok, akkor főleg). Bár van egy barátnőm, aki császár után 2 hónappal terhes lett, aztán 39 hetesen kivették belőle a 4700grammos babát és nem lett baja. De végig parázott mindenki (orvos is) a terhessége alatt, az első 2 hétben, mikor kiderült, hogy terhes, orvosi konzultációja is volt, hogy megtarthatja-e, de persze ez a 2 hónap miatt ennyire durva nyilván, de ő legalább cukros nem volt.

[borka]

Egy kis adalék a szoptatási szokásokról.

http://www.lifenetwork.hu/lifenetwor...az-apatol.html

[mantanya]

Mantanya, egy 15-16 hós korkülönbség nem pont ugyanaz, mint egy 22 hós. Szerintem persze... főleg nem császáros heggel. A 22 már azt jelenti, hogy nem a baba 7 hós kora körül lettél újra terhes, hanem kb 13 hós korában, ahogyan én is, ez már egy jóval kevésbé veszélyes második terhesség - főleg császár után.
Hát kivi vagyok, én hogy fogom látni néhány év múlva ezt az elejét. Mi kikaptunk a sorstól néhány érdekességet is, pl megtudtam, milyen feküdni 4 hónapot egy 14-17hós mellett, megtudtam, milyen kórházban lenni egyik gyerekkel 6 hetesen, majd a másikkal 23 hósan (hányós vírus és szalmonella) és mindig segítséget szerezni az éppen otthon maradóhoz plusz a fekvésem mellett a folyton bukdácsoló, pelusosom mellé és még ezek után is sikerült néhány ilyen betegséget összeszedni, pedig egyikünk sem volt beteges, sőt... Mostmár élvezem ezt a kis korkülönbséget, de még friss az első 1 év és a terhesség is kvázi. Na mindegy, azt akartam írni, hogy a 15-17 hós korkülönbség még brutálisabb, de leginkább terhesség szempontjából egy előző császár után, ráadásul valszeg még nagyobb babával, mint az első (mert általában nagyobbak a másodikok, ha genetikailag is eleve azok, akkor főleg). Bár van egy barátnőm, aki császár után 2 hónappal terhes lett, aztán 39 hetesen kivették belőle a 4700grammos babát és nem lett baja. De végig parázott mindenki (orvos is) a terhessége alatt, az első 2 hétben, mikor kiderült, hogy terhes, orvosi konzultációja is volt, hogy megtarthatja-e, de persze ez a 2 hónap miatt ennyire durva nyilván, de ő legalább cukros nem volt.

Nem kötekedni akartam, na meg nem is okoskodni. Amúgy nekem is 13 hós volt a nagyobb, mikor terhes lettem a középsővel, akkor őt itthon hagytam 6 hétre, mert be kellett feküdnöm a belre, aztán 21 hónaposan újra itthon hagytam 5 hétre (szülés előőt 4 héttel újra be kellett mennem), így van köztük 22 hó. Szóval tudom, milyen kicsivel, meg picivel. Nem azt írtam, hogy mindenképpen így "kell" ezt csinálni, de ha az ember érez magában annyi energiát, kitartást, stb., meg persze az egészsége is engedi (!!!), akkor talán könnyebb egyszerre letudni, mint később "újra kezdeni".

Bocsi, nem akartam filozófálni, pláne nem megbántani senkit. Kinek így, kinek úgy jön ez be. De egyben biztos egyet értünk, hogy a gyerekmosolynál nincs nagyobb öröm az életben!! És minél több gyerek mosolyog rád nap, mint nap, annál boldogabban indulnak a reggelek!!

[kmolli]

Nem kötekedni akartam, na meg nem is okoskodni. Amúgy nekem is 13 hós volt a nagyobb, mikor terhes lettem a középsővel, akkor őt itthon hagytam 6 hétre, mert be kellett feküdnöm a belre, aztán 21 hónaposan újra itthon hagytam 5 hétre (szülés előőt 4 héttel újra be kellett mennem), így van köztük 22 hó. Szóval tudom, milyen kicsivel, meg picivel. Nem azt írtam, hogy mindenképpen így "kell" ezt csinálni, de ha az ember érez magában annyi energiát, kitartást, stb., meg persze az egészsége is engedi (!!!), akkor talán könnyebb egyszerre letudni, mint később "újra kezdeni".

Bocsi, nem akartam filozófálni, pláne nem megbántani senkit. Kinek így, kinek úgy jön ez be. De egyben biztos egyet értünk, hogy a gyerekmosolynál nincs nagyobb öröm az életben!! És minél több gyerek mosolyog rád nap, mint nap, annál boldogabban indulnak a reggelek!!

Én nem éreztem sem kötekedésnek sem bántásnak, amit írtál
Amúgy egyet értek, de nem 22 hós korkülönbségről beszélek, hogy semmiképpen sem, hanem 15-16hósról!! Nem mindegy a 22 vagy 16hó, hogy miért nem, azt az előbbi hszben leírtam (főleg császár után nem mindegy).