Sziasztok!
Most intézem én is a fentiekben már részletezett adókedvezményt. Én türelmesen kivártam az 5 évet, hogy miért azt ne kérdezzétek…csak így döntöttem, ennyi. (Igazából az az oka, hogy egy összegben szerettem volna megkapni…!) Szóval, a háziorvosom kérésemre kiállította a szükséges igazolást, bár hozzáteszem soha egy szóval sem említette, hogy nekem ez jár(na). Egyébként mindegy is mert tudtam róla, de akkor is, nem csak én járok oda...
Leadtam a papírost a bérszámfejtőnek innentől havonta elszámolja majd a munkáltatóm, vagyis a 2010. évtől. A 2009. évi adóbevallásomban (amit a munkáltatóm fog elkészíteni) szerepeltethetem, vagyis el fogják számolni. Ehhez ki kell tölteni a "Nyilatkozat az adókedvezmény igénybevételéhez" elnevezésű nyomtatványt és le kell majd adni március 20-ig, így elszámoltathatom erre az adóévre a kedvezményt. Viszont a visszamenőleges elszámolást nem vállalták, azzal forduljak az ezzel foglalkozó kis céghez (APEH).
A kérdésem az lenne, hogy aki egyénileg intézte már a visszamenőleges adókedvezményét az hogyan csinálta pontosan?
Volt akinek a munkáltatója elkészítette a visszaigénylést 5 évre visszamenőleg, vagy az ti is egyénileg intéztétek?
Kerítsek egy szimpatikus könyvelőt aki minden évre külön elkészíti nekem az önellenőrzést és abban szerepelteti a visszajáró adókedvezményt, azt kell leadni majd az adóhivatalhoz?
Köszönöm szépen a válaszokat előre is…!
Üdv.,
Laci …aki nem probléma egyébként így is jó lesz, csak most nekem kell külön utána járni…![]()
Eredmények 21-tól/től 30-ig összesen 155
-
2009-06-10 #21
Pontosan így értettem. 5 évre vissza meg lehet igényelni, hát majd meglátom mire jutnak a papírjaimmal. De legalább el indítottam a dolgot, aztán ha valami nem tetszik nekik, akkor majd értesítenek.
A MÁK is veszélyes valóban...
A házi orvosom nekem rendes nagyon, csak szerintem nem tudta, hogy én nem tudom, hogy nekem mi jár. Az államnak valószínűle nem érdeke, hogy ilyen ügyekben felvilágosítsa a betegeket, így csak az jut hozzá az információhoz, aki jó időben van jó helyen. Jaj, de sokszor van ez így!
-
2010-01-24 #22
Ügyintézek...!
BLaci ! Catch & Release...!
(Novo Nordisk - NovoPen 4 + Actrapid/Insulatard)
-
2010-01-24 #23
- Regisztrált
- Nov 2006
- Hol
- Dunaújváros
- Üzenet
- 7,781
- Blog bejegyzés
- 29
- Köszönet
- 199
- 275 alkalommal
184 üzenetét köszönték meg
-
2010-01-24 #24
-
2010-01-26 #25
Feltörekvő
- Regisztrált
- Dec 2008
- Hol
- Budapest
- Üzenet
- 301
- Köszönet
- 28
- 39 alkalommal
33 üzenetét köszönték meg
Szia!
nekem a férjem megcsinálta magának visszamenőleg 5 évre, van vele egy kis papírmunka, de megéri! nem kevés pénz azért! délelőtt megírom, milyen nyomtatványokat kell kitölteni.
Tubi
-
2010-01-26 #26
- Regisztrált
- Nov 2006
- Hol
- Dunaújváros
- Üzenet
- 7,781
- Blog bejegyzés
- 29
- Köszönet
- 199
- 275 alkalommal
184 üzenetét köszönték meg
Tubi, te istennő vagy!!!!


Minden segítséget előre is köszönünk.
Utoljára vighkata módosította 2010-01-26, 05:22-kor Ok: kiegészítés
Kata, aliasTeki
Roche, Combo pumpa,
Inzulin: Humalog
-
2010-01-26 #27
mint már Katának megírtam én sem igényeltem visszamenőleg sajnos és hát csak 2 éve vettem igénybe ,de lehet megteszem ha Tubi feltölti a dolgokat vagy megírja,hogyan is kell

köszi Tubi!!!!!lizzi
Spirit pumpa-NovoRapid inzulinnal
-
2010-01-26 #28
Gólya
- Regisztrált
- Jan 2010
- Üzenet
- 3
- Köszönet
- 0
- 0 alkalommal
0 üzenetét köszönték meg
Sziasztok! Én még nem jártam itt, az adókedvezménnyel kapcsolatban böngésztem, és a google adta ki ezt az oldalt. Máris nagyon sok információt szereztem, én is várom Tubi feltöltését. Azt nem tudjátok, hogy ha valaki nem csak cukorbeteg, hanem lisztérzékeny is, annak nem jár véletlenül duplán a kedvezmény?
Előre is köszi. Tidebor
-
2010-01-26 #29
- Regisztrált
- Dec 2007
- Hol
- Budapest
- Üzenet
- 896
- Blog bejegyzés
- 10
- Köszönet
- 72
- 82 alkalommal
50 üzenetét köszönték meg
Duplán nem jár.
Gábor: AC SPIRIT - Novorapid
-
2010-01-26 #30
- Regisztrált
- Nov 2006
- Hol
- Dunaújváros
- Üzenet
- 7,781
- Blog bejegyzés
- 29
- Köszönet
- 199
- 275 alkalommal
184 üzenetét köszönték meg
Hasonló témák
-
[diabetes hír] Új remény a szürkehályogos betegeknek
dr.info team által, fórum: A Diabetesonline.hu friss híreiVálasz: 0Utolsó üzenet: 2008-10-08, 01:50 -
[diabetes hír] Új remény az agyvérzésen átesett betegeknek
dr.info team által, fórum: A Diabetesonline.hu friss híreiVálasz: 0Utolsó üzenet: 2008-08-28, 04:40 -
[diabetes hír] Hordozható, automata vese dializált betegeknek
dr.info team által, fórum: A Diabetesonline.hu friss híreiVálasz: 0Utolsó üzenet: 2008-07-31, 06:02 -
[tüdőbeteg hír] Újra itt az influenza, tanácsok légúti betegeknek
goyo által, fórum: Tüdőbeteg.hu friss híreiVálasz: 0Utolsó üzenet: 2008-01-25, 11:38

Állandó webcím/URL
About LinkBacks

Válasz idézettel
Köszönöm szépen előre is...!