Remélem 20 év múlva én is ugyanígy és hasonlókat tudok majd írni az én most 5 éve kicsi fiamról aki 2,5 évesen lett cukorbeteg. Bizony azt kell mondanom, hogy mostanra azaz két év távlatából tudok talán már úgy viszonyúlni hozzá hogy nem ez határozza meg az életünket, és nem erről szólnak a napjaink, de nagyon nehéz volt felállni, és ezzel az egész macerával megtanulni élni. De mára már megy, ill. most is ha gond van persze elhatalmasodik az aggodalom, de egyre nagyobb, és ügyesen csinálja, ovis, és sinene van az élete, de ez nagyon sok plussz dologgal jár a háttérben, amit természetesen mi viszünk. Igyekszünk is hogy ebből ő sokat már ne érezzen, mert volt időszak mikor bizony együtt sírtunk, és akkor mondtam, hogy nem szeretném ha gyermekkorából arra emlékezne hogy cukorbeteg volt, és a szülei tönkre mentek benne. Hosszú idő az elfogadás, és a hozzászokás a mindennapok harcaihoz, még akkor is ha ma már inzulinpumpa van, és a technika vívmányaival, sokkal könnyebb mint akkor volt, mikor ti kezeltétek a kislányotokat.
|