Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Tekla és Líviusz napja van. Holnap Gellért és Mercédesz napja lesz.
A+ A A-

Céklával a prosztatarák ellen

cekla 0008075382TA céklát vagy utálják, vagy imádják az emberek. A gyönyörű, lilás színű növény savanykás íze ugyanis eléggé megosztó. Mivel azonban egy igazi vitaminbombáról van szó, érdemes lenne mindenkinek fogyasztania belőle, annál is inkább, miután egyre több gyógyító tulajdonság derül ki róla. A Semmelweis Egyetem új kutatása szerint a cékla még az előrehaladott prosztatarákos betegek kemoterápiája során, annak kiegészítésében is hatékony segítséget nyújthat.

A prosztata adenocarcinomája (rosszindulatú megbetegedése) a gazdaságilag fejlett országokban a tüdőrák után a második leggyakoribb kórok a férfiak daganatos halálozásában. Korai stádiumban felismerve ugyan jól gyógyítható a betegség, azonban tüneteket csak későn okoz. Az 50 éves kortól minden férfinak évente javasolt urológiai vizsgálatot is sajnos többnyire kínosnak érzik az érintettek. Előrehaladott prosztatarák esetében hormonkezelés, majd ennek rezisztenciájának kialakulását követően szisztémás kemoterápiának van esélye – írja a Semmelweis Figyelő.

„A prosztatarák kialakulásában elsődleges szerepe a kornak, a családi előfordulás gyakoriságának és a rassznak van (leggyakoribb az afroamerikai, míg a távol-keleti férfiaknál nagyon ritka). Mindezeken túl bizonyított és így nem elhanyagolható a betegség kialakulásában a környezeti tényezők szerepe, a szervezet D-vitamin-hiánya, valamint a férfi nemi hormonok, azon belül is nem annyira azok szintje, mint inkább a specifikus hormonreceptor proteinek érzékenysége” – olvasható Dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika és Uroonkológiai Centrumának docensének tanulmányában.

A céklakészítmény segíthet a betegség elleni küzdelemben

A kutatás során Nyirády doktor és kollégái a hormonkezelésnek ellenálló és áttétet adó prosztatarák miatt taxán-kemoterápiában részesülő betegek életminőségének javítása érdekében a pácienseknek kereskedelmi forgalomból származó természetes céklakészítményt adtak egy hónapon át 2×10 g dózisban. „Eredményeink azt mutatták, hogy a betegek döntő többségében a cékla kedvező hatása érvényre jutott, és a tumoros betegekre jellemző szignifikánsan magas cink- és szabadprotoporfirin-szintek csökkentek, valamint a transzmetilezési folyamatok felgyorsultak. Ezek alapján úgy tűnik, hogy az általunk alkalmazott céklakészítmény mérsékelt és tartós fogyasztása kedvezően befolyásolja a betegek életminőségét” – olvasható a tanulmányban. A szakértők ugyanakkor hozzátették, hogy kemoterápiás kezelésben a céklakészítmény alkalmazása szoros orvosi kontroll mellett végezhető.

A cikk a reklám után folytatódik

Csökkenti a vérnyomást

Brit kutatók nemrég megállapították, hogy a cékla hasonlóan a nitrát tablettához, rendkívül eredményesen csökkenti a vérnyomást is. Amrita Ahluwalia, a Queen Mary Egyetem William Harvey Kutatóintézetének biológia professzora szerint a vizsgálatukkal bebizonyították, hogy a céklában lévő nitrát jótékony hatással van a szív-és érrendszer egészségére, mivel nitrogén-monoxid gáz kerül a véráramba.

„Szervetlen nitrát kapszulát, vagy céklalevet adtunk önkénteseinknek, azután megfigyeltük vérnyomásukat és más biokémiai változásokat a vérkeringésben” – ismertette a vizsgálatot Ahluwalia professzor. „Kimutattuk, hogy a cékla és a nitrátkapszula egyaránt hatékonyan csökkenti a vérnyomást, vagyis a cékla nitráttartalma képes mérsékelni a vérnyomást. Azt is megállapítottuk, hogy kis mennyiségű lére, mindössze 250ml-nyire van szükség ahhoz, hogy ezt a hatást elérjük. Azt tapasztaltuk, hogy minél magasabb a vérnyomás a vizsgálat elején, annál nagyobb csökkenést okoz a nitrát. Egy két évvel korábbi kutatásból azt már megtudtuk, hogy a cékla leve csökkenti a vérnyomást, mostazt is tudjuk, hogyan működik.”

Növeli a sportolók állóképességét

A cékla emellett dzsúzként fogyasztva erősíti az állóképességet, a testgyakorlatok lehetséges idejét 16%-kal növeli.A kutatók úgy gondolják, hogy a felfedezés hasznos lehet a sportolók állóképességének növelése szempontjából, valamint az idősebbek számára is, akik szív- és érrendszeri, légzési, vagy metabolikus betegségben szenvednek. A kutatók nyolc 19 és 38 év közötti férfit vizsgáltak. Hat napon keresztül mindegyikük napi 500 ml cékladzsúzt kapott, mielőtt egy szobabiciklivel tesztelték teljesítményüket. Másik esetben placebóként szolgáló feketeribizli koktélt kaptak, mielőtt elvégeztették ugyanazt a kerékpáros tesztet.

A cékla fogyasztását követően a csoport átlagban 11,25 percig tekert, 92 másodperccel tovább, mint placebóval, ami a mért táv 2%-os változásának felel meg. A cékladzsúz fogyasztásakor ráadásul alacsonyabb vérnyomás-értékeket mértek. A felfedezés azok számára is jelentős lehet, akik rossz edzettségi állapottól szenvednek, ugyanis étkezési összetevőkkel mindennapi életvitelükhöz szükséges fizikumuk nagyfokban javítható. A fentiek fényében érdemes még egy próbát tenniük azoknak is, akik eddig nem kedvelték a céklát.

Vojnits Blanka

Címkék:
Kapcsolódó kifejezések: cékla  prosztatarák 
© Copyright 1993-2014 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!