Kategória: Antibiotikum Készült: 2012. január 25. szerda, 15:07 Írta: MP
A tudósok kiderítették, miként nyújtanak védelmet a könnycseppben rejlő proteinek, hosszas kutatások során ugyanis kiderült, hogy ezek a lizozim nevű enzimek olyan fogsorszerű szerkezettel rendelkeznek, melyek segítségével úgy rágják át magukat a bakteriális sejtfalakon, mintha egy cső kukoricát falnának fel.
A Kalifornia Egyetem munkatársai, Gregory Weiss, a molekuláris biológia és kémia professzora, valamint Philip Collins docens, aki fizikával és csillagászattal foglalkozik, egy kis csapatot hoztak létre a rejtély megfejtésére.
Vizsgálataik során a különálló lizozimeket egy karbon nanocsőhöz ragasztották, melyet egy elektromos áramkörre csatlakoztattak. Amikor áramot juttattak bele, a nanocső egy pici – az emberi hajszálnál százezerszer kisebb – mikrofonformát vett fel, amellyel hallani lehetett a proteinek „falatozását”.
A cikk a reklám után folytatódik
Ezzel a kísérlettel két dologra derült fény. Egyrészt arra, hogy miközben a protein a baktérium felületén halad, a mozgással párhuzamosan harapdálja is azt. Másrészt, hogy minden egyes harapás nyomán egy apró lyuk keletkezik, míg végül akkora lesz a nyílás, hogy a baktérium felrobban. Az is kiderült, hogy minden egyes harapásnak sajátos ritmusa van, egy lépés alatt nyitja ki a baktérium a „száját” és két lépés alatt zárja be.
Nézd meg videón!
Weiss elmondta, hogy a jövőben más proteineken is kipróbálják a fenti mikrofonos módszert, abban bízva, hogy ezáltal a rákos sejteket is fel tudják majd kutatni, méghozzá nagyon korai fázisukban, ami jóval nagyobb javulási eredményeket hozhat.