Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Váltás asztali verzióra Regisztráció Belépés

Kalcium kisgyermekeknek: nem lerágott csont

Kalcium kisgyermekeknek: nem lerágott csontAz élet első 3 évében nagyon intenzív fejlődésen megy keresztül szervezetünk. Izmaink, csontjaink nagy ütemben nőnek. A gyerekek 1–3 éves koruk között átlagosan 5–7cm-t nőnek évente és ugyanennyi idő alatt 2–2 kg-mal gyarapodik testtömegük, ami egy 10 kg-os gyermeknél 40 százalékos növekedést jelent. Ezért is kiemelten fontos ebben az időszakban a megfelelő kalcium bevitel.

Hazai kutatási eredményeink ezzel ellentétben azt mutatják, hogy 1–3 éves kor között a kisdedek 74%-a fogyasztott kevesebbet, mint az ajánlott beviteli érték. Az első években a helytelen táplálkozás következményében kialakult kalciumhiánynak a későbbiekben komoly következményei lehetnek, mint például a fogkárosodás, csontfejlődési rendellenességek, csontlágyulás vagy a fogzás késése.

Mára már minden gyermek és felnőtt tudja, hogy a kalcium a csontjaink és fogaink építőköve. Az emberi szervezetben a legnagyobb mennyiségben előforduló ásványi anyag, hiszen a csontok tömegéből 0,75–1,2 kg tiszta kalcium. A kalcium mintegy 99 százaléka található meg a csontokban és fogakban, a fennmaradó része a sejtekben és a sejtek közötti térben szabadon van. A kalcium-foszfát kristályok adják a csontok és a fogak keménységét, amíg a szabadon maradó mintegy tíz grammnyi kalciumnak döntő fontossága van az izmok, az idegrendszer, a véralvadás és néhány enzim működésében.

A kálium- és nátriumionnal együtt a kalciumion nélkülözhetetlen az idegrendszeri parancsok átadásához, így például az izmok mozgatásához. A kalcium izomsejtbe áramlása hatására húzódnak össze az izomrostok is. Hiányát ezért ijesztő, de kalciumpótlással gyorsan kezelhető izomgörcsök is jelezhetik. A kalcium a véralvadás folyamatának láncreakciójához is fontos.

Mennyi kalciumra van szüksége az emberi szervezetnek?
Általában 800–1000 mg között alakul a szükséglet 1 éves kortól 60 éves korig, de bizonyos életszakaszokban, mint pl. terhesség, szoptatás alatt vagy idős korban az igény megnövekszik kb. 1500 mg-ra.

Nélkülözhetetlen az immunrendszer kiegyensúlyozott működéséhez, hiszen itt is számos biokémiai reakciót, fehérjék, enzimek működését a kalciumkoncentráció változása állítja be. Nem véletlenül adnak allergiás rohamok enyhítésére kalciumot.

A megfelelő csontfejlődés érdekében napi 4–5 dl tejalapú italt vagy annak megfelelő tejterméket (3 dl joghurt/kefir vagy 50 g túró vagy 20–30 g sovány sajt) kell fogyasztani egész életen át, hogy csontjaink elég erősek maradjanak.

Melyek a kalciumban gazdag élelmiszerek?
Tej, tejtermékek, tejalapú gyerekitalok, tejpépek, olajos magvak (pl. dió, szezámmag, mák), kalciummal dúsított élelmiszerek, ásványvizek.

A cikk a reklám után folytatódik

A kalcium felszívódásáról

A kalcium felszívódása nem túl jó, átlagosan 20–40% között mozog, tehát az elfogyasztott kalciumból csak ennyi hasznosul, ezt ráadásul sok tényező befolyásolja. Ide tartozik a túlzott fehérje- és zsiradékfogyasztás, a túlzott foszforbevitel, azaz a kólafélék, kakaók túl gyakori fogyasztása is. A kevés D-vitamin bevitel, és az oxálsav tartalmú élelmiszerek, mint például a spenót, sóska, rebarbara is gátolják a kalcium felszívódását. Segíti viszont az ásványianyag felszívódását a mozgás, a megfelelő D-vitamin bevitel és a laktóz (tejcukor).

Kalcium az 1-3 éves gyermekek napi étrendjében:
Reggeli: 2 dl tejalapú ital, teljes kiőrlésű kenyér, zöldségkrém
Tízórai: 150 g narancs
Ebéd: zöldborsó leves, paradicsomos burgonyafőzelék, sült csirkemell
Uzsonna: 50 g natúr joghurt 50 g reszelt almával és 1 teáskanál zabpehellyel
Vacsora: 2 dl tejalapú ital, kenyér, házilag készített húskrém, zöldpaprika

Kalcium felszívódás szempontjából az 1–3 éves korcsoportnak a leginkább alkalmas a gyerekitalok fogyasztása, mivel a kalcium hasznosulását segítő D-vitamint és laktózt tartalmaz, valamint a tehéntejhez képest 40%-kal kevesebb foszfor tartalommal rendelkezik.

A kisgyermek, étrendje tartalmazzon olyan ételeket, melyek kalciumban gazdagok:

  • a reszelt sajttal dúsított szendvicskrém (pl. zöldségkrém, gombakrém)
  • a házi gyümölcsjoghurt (50g natúr joghurt és 50g apróra vágott vagy pürésített idénygyümölcs)
  • a reszelt sajttal sült hús, zöldség
  • a rakott, töltött zöldség gratin mártással (besamel mártás reszelt sajttal és tojással)
  • a gyümölcsturmix tejalapú gyerekitallal készítve

A megfelelő kalcium tartalmú étrendet összeállítani nem annyira bonyolult, mint azt elsőre gondolnánk. A tejalapú gyerekitalok fogyasztása megkönnyíti a szülők életét, hiszen napi 4 dl fogyasztásával biztosítják a napi kalcium szükséglet közel felét. Emellett csupán kis odafigyelés szükséges, hogy megszerettessünk gyermekünkkel más, kalciumban gazdag ételeket, így biztosítva csontjainak megfelelő fejlődését.

Az 1–3 éves magyar gyermekeket ma úgy etetjük, hogy jó eséllyel egészségtelen felnőtt válhat belőlük – derült ki Magyar Gyermekorvosok Társasága által kezdeményezett hiánypótló felmérésből. A Társaság megállapítása szerint a szülők számos táplálási hibát vétenek a fejlődés szempontjából kritikus második és harmadik életévben, ez pedig visszafordíthatatlan egészségügyi következményekkel járhat.

A korosztály táplálásának egyik legnagyobb hiányossága az, hogy a szellemi fejlődéshez elengedhetetlen vasból messze nem fogyasztanak elegendő mennyiséget. A Társaság „Kisbögre és Tudomány” néven átfogó felvilágosító program indításával próbál segíteni az édesanyáknak és a szakembereknek.

www.gyermekorvostarsasag.hu

Kapcsolódó kifejezések: Kisbögre és Tudomány  kalcium  kálcium 

© Copyright 1993-2012 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!

Fel Asztali verzió