Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Váltás asztali verzióra Regisztráció Belépés

Ezért színlelik a nők az orgazmust?

orgazmus 27862843Attól félve, hogy párjuk megcsalhatja őket, a nők inkább színlelik az orgazmust – derült ki egy új amerikai tanulmányból.

Meglepően sok, a megkérdezett nők mintegy fele (53,9 százaléka) ismerte el, hogy jelenlegi partnerével a szexuális együttléteik során megjátssza, hogy ő is elért a csúcsra. Az amerikai Columbia Egyetem kutatói 453 heteroszexuális tizennyolc és negyvenhat éves kor közötti nőt kértek fel arra, hogy válaszoljanak a szexuális életüket felmérő kérdésekre.

Az eredményekből az is kiderült, hogy a tettetett orgazmus amolyan női taktika, amellyel a partnerüket próbálják megtartani a nők. Azok, akik ugyanis még sosem tettek ilyet, sokkal jobban tartottak attól, hogy a párjuk félrelép, mint akik éltek ezzel a kis „trükkel”.

A cikk a reklám után folytatódik

Sőt a kutatók arra is rájöttek, hogy a megcsalástól való félelem és a tettetés gyakorisága egyenesen arányos, vagyis minél ritkában színlelte egy nő az orgazmusát, annál jobban félt, hogy párja más nőnek próbál majd örömet okozni. A kutatók egyébként már korábban is feltételezték, hogy az ilyen viselkedés fenntartja a férfiak érdeklődését a partnerük iránt. Dr. Kaighobadi, a kutatás vezetője elmondta, kutatásaik eredménye felvetette, hogy a nők orgazmusra való képessége idővel változik, ami evolúciós előnyt is adhat nekik.

A tanulmány a The Archive of Sexual Behavior oldalain jelent meg.

Kapcsolódó kifejezések: orgazmus 

© Copyright 1993-2012 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!

Fel Asztali verzió