Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Váltás asztali verzióra Regisztráció Belépés

Kivédhető tüsszögések

kivdhet_tsszgsek.jpgNincs allergiamentes világ, de a környezetszennyezés enyhítésével, s az allergének elkerülésével megelőzhetők az allergiás megbetegedések. Ha mégsem, egyre korszerűbb orvosságok állnak a terápia szolgálatában. 

Megint vörös orral és szemmel járkál az ország ötöde. Győztek a füvek-fák virágai által okozott pollenek, köztük is a legtöbb allergiás szénanáthát és kötőhártyagyulladást okozó parlagfű. 

Nem csoda, hiszen a hazai 6 millió hektár művelt földterületből 5 millió hektáron fordul elő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat aerobiológiai hálózata a fővárosban két helyen és a főbb megyeszékhelyeken folyamatosan méri a levegő szennyezettségét. Az eredményekről napi jelentést kapnak a szakorvosok.

A cikk a reklám után folytatódik

A parlagfű-mentesítési program megvalósítására tavaly parlamenti bizottság alakult, de a kormány által e célra szánt milliárdok a gazdasági megszorítások miatt leapadtak. A fűmentesítésre becslések szerint 5-6 milliárd forintra lenne szükség, ami fele az allergiára, illetve az ennek következményeként kialakuló asztmára fordított összegnek.

Számítások szerint e gyógyszerek költségeinek 60-65 százaléka az általa okozott allergiás szénanátha kezelésére megy el.

Kapcsolódó kifejezések: allergia  kötőhártyagyulladás  parlagfű  pollen  szénanátha  terápia 

© Copyright 1993-2012 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!

Fel Asztali verzió