Kategória: Képgalériák Készült: 2011. március 20. vasárnap, 18:32 Írta: Drinfo.hu
A fiúk vizeletében főtt ételféleség – valljuk be – cseppet sem csábító. A „szűztojások” nevű étel azonban igazi tavaszi csemegének számít Kína Zhejiang tartományában.
Megszoktuk, hogy a kikelt virágok illatát, a mezők leheletét hozza. Nem így Dogyang-ban, ahol az utcákon ilyenkor erős vizeletszagot sodor a szél. Nem, az orrfacsaró élmény nem az utcán dülöngélő részegek által otthagyott útjelző: a szag a szűztojások előállításához használt óriási, utcára tett edényekből árad.
A szűztojás a dongyongi szakácsművészet hagyományos eleme – a keményre főzött, szójában és ecetben· áztatott tojás mellett.· A különbség az, hogy a szűztojás vizeletben ázik.

A cikk a reklám után folytatódik
Az elkészítéshez alsóbb osztályos fiúk vizeletét gyűjtik be, a környékbeli iskolákból. Műanyagedényeket állítanak az osztálytermek elé a vizeletgyűjtéshez, mely alól felmentést csak a betegek kapnak. Az összegyűjtött folyadékban főzik keményre a tojásokat, majd a héjak eltávolítása után további áztatás és főzés következik.


A teljes főzési procedúra egy napot is igénybe vehet. Akár a gusztustalan jelzővel is illethetnénk ezt az étket, de szép számmal vannak olyanok, akik számára a szűztojás maga a „tavasz íze”, és akár napi 10 darabot is képesek belőle elfogyasztani.