Kategória: PubMed Készült: 2009. november 22. vasárnap, 11:32 Írta: Drinfo.hu
Szalamandrák, egyes puhatestűek és némely halfaj képes arra, amire mi emberek nem: újranöveszteni egyes testrészeiket. Mint olyan sokszor, itt is a tudomány siet az emberiség segítségére – persze kihasználva a természet által adott zseniális parányok, az őssejtek által biztosított hatalmas lehetőségeket. A tudósok szorgos munkájának következtében talán már nem is kell sokat várnunk az emberi cseredarabokra.
A sérült szívterületek javítására tett korai kísérletek sajnos nem jártak sikerrel, mert az őssejtekből tenyésztett és beültetett szöveteknek csupán a külső részéhez jutott el az oxigén és tápanyag, a belső régiók pedig elhaltak.
Kutatók (University of Washington) új eljárást dolgoztak ki. Szintén őssejtek felhasználásával, keverve, szívizom – és érszövetet állítottak elő. A szövetrészleteket az érhálózatba juttatták, ahol azok a bőséges tápanyagellátásnak köszönhetően életben maradtak.
Patkányokkal végzett kísérletekben, az így beültetett szövetek már életképesnek bizonyultak, és valóban integrálódtak a keringési rendszerbe.
A tudósok azt remélik, hogy ezen a módon pótolhatóak lesznek a szív- és érrendszer elhalt elemei.
A cikk a reklám után folytatódik
Elméletben az embrionális őssejtek százféle szövettípust képezhetnek, a gyakorlatban mégsem könnyű egyféle szövetet tisztán előállítani. A Free University of Brussels tudósainak sikerült humán őssejtből tüdőszövetet tenyészteni. Hogyan? A sejteket folyadék-levegő környezetben tartották, amelyek így azok az emberi légcső sejtjeinek megfelelő szövetté differenciálódtak. Az új eljárás ígéretes mind a cisztás fibrózisban szenvedők, mind pedig az olyan tüdőbetegséggel élők számára, akiknél tüdőszövet-transzplantáció válik szükséges.
A gerincvelő sérülései a legtöbb gondot és fejtörést okozók közé tartoznak, mivel az idegrendszer a sérülések helyén hegszövetet képez, megakadályozva az új pályák kialakulását.
Kutatók (Georgia Institute of Technology and Emory University) izolálták annak az enzimnek a stabil verzióját, amely felszabadítja a hegeket, utat nyitva a szervezet természetes öngyógyító mechanizmusai számára. Maga a gyógyítási folyamat komplex: a sérülés következtében fellépő gyulladás csillapítása, az idegek működésének stimulása és a hegesedés folyamata miatt fellépő gátlóhatás leküzdése mind részei. - mondta Ravi Bellamkonda, a team vezetője.
Mint minden transzplantáció esetén, a melltranszplantációk esetében is nagy a veszélye annak, hogy a szervezet kilöki az idegen anyagot. Jeremy Mao a Columbia University „szövet-mérnöke” fedezett fel egy olyan eljárást, amellyel a probléma kiküszöbölhető lenne. Ennek lényege, hogy zsír-őssejtekből növesztenék az implantátumot. Mao a sejteket apró, hidrogélbe fúrt járatokba helyezte és fokozta az érképződést elősegítő faktort, hogy a megfelelő tápanyagellátást – ezen keresztül a sejtek életbenmaradását - biztosítsa.