Kategória: Gyógyszer Készült: 2009. február 12. csütörtök, 20:01 Írta: Drinfo.hu / MediPress-AFP
„Elvesztettem nyolchónapos kislányomat, miután bevette a My Pinkint (a készítmény neve a helyi pidgin nyelvben azt jelenti: „gyermekem”) – meséli a 36 éves édesanya, akinek gyermeke novemberben hunyt el. „Megszakad a szívem.”
És sajnos nincs egyedül. Novemberben és decemberben összesen 84 két hónap és hét év közötti kisgyermek halt meg a My Pikinnel összefüggő vesekárosodásban – körülbelül háromnegyede annak a 111 gyermeknek, akik szedték a terméket.
Az Országos Élelmiszer és Gyógyszerellenőrző Hivatal (NAFDAC) szerint a lagosi Barewa Pharmaceuticals gyógyszercég által gyártott My Pinkint főként fogzás ellen adták a csecsemőknek, hogy enyhítse az ínybántalmakat.
„Az írástudás Nigériában jellemző alacsony szintje miatt és annak a ténynek következtében, hogy nagyon sokan házilag gyógyítják magukat és nem mennek kórházba, elképzelhető, hogy további gyermekek is meghaltak, akiket nem jelentettek” – nyilatkozta Abubakar Jimoh, a NAFDAC szóvivője.
A NAFDAC szerdán bejelentette, hogy 12 embert vettek őrizetbe az esettel kapcsolatban: öt személyt a Barewa Pharmaceuticals munkatársai közül, és hetet a szennyezett készítmény forgalmazásával kapcsolatban. „Ezentúl kíméletlenül törvény elé állítunk mindenkit, aki nigériaiak életét követelő veszélyes termékeket gyárt” – ígérte a hivatal igazgatója, Paul Orhii.
A gyógyszert állítólag dietilég-glikollal szennyezték, melyet általában fékfolyadékok és motor hűtőfolyadékok adalékanyagaként alkalmaznak.
Amikor a My Pinkinnel összefüggő mérgezések tavaly novemberben napvilágot láttak, a NAFDAC elrendelte a gyógyszer teljes kivonását a forgalomból, ami egyáltalán nem könnyű feladat Afrika legnépesebb országában. Eddig 5000 üveget gyűjtöttek be a piacról. Azt azonban nem tudják pontosan, hány üveget gyártottak a szennyezett tételből, vagy hogy a kiskereskedők exportálta-e belőle Nigéria határain kívülre.
A My Pinkinnel kapcsolatos aggályok az után fogalmazódtak meg, hogy lagosi, zariai és ibadani oktatókórházakból akut veseelégtelenséget jelentettek azokban a gyermekekben, akik szedték a gyógyszert.
Ishaq Sani, a kórház egyik orvosa elmondta, hogy Mohammed kislánya (még két gyermeke is van) egyike volt annak a 19 gyermeknek, akiket a zariai Ahmadu Bello oktatókórházba szállítottak az északi Kaduna tartományban. Jide Idris tartományi egészségügyi megbízott arról számolt meg, hogy Lagosban, Nigéria legnagyobb városában 39 halálesetről számoltak be.
1990-ben 109 gyermek halt meg egy olyan paracetamol készítménytől, amely egy a dietilén-glikolhoz hasonló vegyszert tartalmazott, melyet szintén hűtőfolyadékokhoz használnak.
Nigéria importálja a difenhidramin-hidrokloridot, a paracetamol előállításához használt antihisztamint. Mohammed Yusuf kanoi gyógyszerész szerint az anyag emelkedő világpiaci ára miatt nagy a kísértés a formula hamisítására. A nigériai kereskedők gyakran hamisítják a termékeket, hogy növeljék a mennyiséget és ezáltal a nyereséget – ez viszont időnként tragikus következményekkel jár.
Mohammed, a gyászoló édesanya megesküdött, hogy soha többé nem ad nigériai gyártmányú gyógyszert életben maradt gyermekeinek, és drasztikus lépéseket vár Nigéria kormányától.
„Mielőtt a családommal együtt döntenénk a teendőkről, megvárom, hogy a szövetségi kormány indít-e jogi harcot a nevemben a felelősök ellen” – nyilatkozta Mohammed.
Copyright AFP [2009] / Translation Medipress