A horkolással és légzési zavarokkal járó alvási apnoé nem pusztán kellemetlen, hanem egy friss tanulmány szerint összefüggésben állhat a szívelégtelenség és a szívbetegségek megnövekedett kockázatával középkorú és idős férfiakban. A vizsgálat ugyanakkor nem mutatott kapcsolatot az alvási apnoé és a szívkoszorúér betegség között nők illetve 70 éven felüli férfiak esetében.
Az elhízás egyike a legnagyobb figyelmet érdemlő problémáknak. Sajnos, a világ több kontinensén is járványszerűen terjed.
Túl sok düh, frusztráció, önutálat kínozza a személyt, pedig annak békére, nyugalomra lenne szüksége.
Tudatosan elfojtja gyermeki létét, megakadályozza az öröm megnyilvánulását. Túl ideges, szorongó, sérülékeny. Kielégítetlen érzelmi igény, a harmonikus egyensúlyra vonatkozó vágy.
Feladat: Ellazulás, elfogadás, megbocsátás!
A kutatók szerint a nyugtalan láb szindrómának nevezett betegség egyes embereknél rejtett szívproblémára utalhat. Megfigyelték ugyanis, hogy azoknak a 45 százaléka, akik a legintenzívebb lábmozgást mutatják alvás közben, szívizom-vastagodásban szenved.
Az amerikai űrügynökség, a NASA fejlesztette ki azt a szív helyettesítésére használható, szivattyú-szerű szerkezetet, amelynek segítségével tavaly már megmentették egy nő életét az orvosok. A háromgyermekes anyánál 5 hónappal a szülést követően végzetes szívelégtelenség alakult ki, a szívpumpának köszönhetően azonban életben maradt.
Évente körülbelül 400.000 szívelégtelenségben szenvedő beteget regisztrálnak az Egyesült Államokban az Amerikai Nemzeti Szív, Tüdő és Vér Intézet adatai alapján.
Néhány kockázati tényező már a teherbeesés előtt is fennáll. Ezek közé tartoznak a nő testi adottságai vagy szociális háttere, a korábbi terhességekben felmerülő problémái és a már meglévő alapbetegségei.
A nyugati világban évente egymillió ember halálát okozhatja hirtelen szívhalál, a hozzá vezető okok közül sokat ismerünk, tudásunk azonban korántsem teljes – indokolta Varró András professzor, a szegedi Szent-Györgyi Konferencia kardiológiai szekciójának vezetője, hogy miért éppen a hirtelen szívhalál témáját állították a tanácskozás középpontjába.
Magyarországon óránként három ember hal meg hirtelen szívmegállás miatt, pedig azonnali segítségnyújtással naponta akár több tucat életet is meg lehetne menteni. Az Unilever Segíts okosan! programja március végéig ismét – a tavalyi céloknak megfelelően – folytatja az életmentési ismeretek széleskörű terjesztését és az Országos Mentőszolgálat munkájának támogatását.
Kíváncsi rá, hogy vannak a műszívesek? És arra, hogyan tágítják a szívbillentyű szűkületet ballonnal? És azt tudta, hogy tévhit a férfiak nagyobb szívhalálozásáról beszélni, ugyanis a nők vezetnek?
A vesebetegség és a szív-érrendszeri betegségek összefüggéseire hívják fel világszerte a figyelmet március 10-én, a Vese Világnapján. A napjainkban népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek nemcsak segítik a vesebetegség kialakulását, hanem egyben jelentősen rontják a vesebetegek túlélési esélyeit, pedig ma már a vesebetegség akár egy egyszerű vizeletvizsgálattal is kiszűrhető, korai fázisban jól kezelhető. Ellenkező esetben viszont akár egy életen át tartó dialíziskezelést is eredményezhet.
Rontja az emlékezőtehetséget és a gondolkodás gyorsaságát a szívelégtelenség – közölte ausztrál kutatók nagy figyelmet keltő vizsgálatának eredményeit az European Heart Journal című szakfolyóirat.
A fekete csokoládé rendkívüli mértékben növeli a szívelégtelenség miatt kezelt betegek ereinek rugalmasságát – mutatták ki amerikai kutatók, akik tanulmányukat az European Heart Journal című szaklapban tették közzé.
A szívátültetésre várakozó betegek életét mentheti meg az a szívpumpa, amelyik egy időre helyettesíti a szív működését, amíg implantációra alkalmas szív adódik.
A D-vitamin hiánya hozzájárulhat a gyakoribb szívbetegség és stroke okozta halálozáshoz az amerikai feketék körében – derült ki a Rochesteri Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói által közzétett új tanulmányból.
Azoknak, akik nem érzik magukat biztonságban amellett, akivel együtt élnek, nagyobb az esélyük a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására – állítják kanadai kutatók.
A szív- és érrendszeri betegségek következtében több nő hal meg világszerte, mint a rosszindulatú daganatok, a tuberkulózis, a malária és az AIDS miatt együttvéve – hívta fel a figyelmet a nők szívének egészségét szem előtt tartó Pirosban A Nőkért (PAN) mozgalom, amely arra buzdítja az embereket, hogy május 4-én viseljenek valami pirosat: ruhát, sálat vagy épp nyakkendőt.
Ha bármilyen betegség következtében romlik a szív teljesítménye, szívelégtelenség alakul ki, egy új vizsgálat igazolta, hogy a női szív ugyanolyan mértékű károsodás esetén is jobban bírja a megpróbáltatásokat, mint az erősebb nem tagjaié.
A 23 éves focista, Fabrice Muamba múlt héten bekövetkezett drámai összeesése a futballpályán rávilágított a fiatal élsportolók rejtett szívbetegségeire.
Eufórikus izgalommal értesült a világ a futótűzként terjedő szenzációról, miszerint egy Dél-afrikai sebész elvégezte az első sikeres szívtranszplantációt. Christian Barnardot 1967-ben elvégzett műtétje után szárnyára kapta a világhír.