A diétában a hangsúly a MEGELŐZÉSEN van, de ha már diagnosztizált csontritkulásban szenved valaki, akkor a csontvesztés megállítása illetve lassítása a cél. Magyarországon a felnőtt lakosság Ca fogyasztása kb. 500-600mg/nap.
Az egyén belefáradt, hogy állandóan az emberi tekintéllyel, az emberalkotta szabályokkal hadakozzon.
A változókorban lévő nőnek fel kell tennie a kérdést önmagának, hogy a termékenység korát követően milyen területen tud továbbra is hasznos maradni.
Feladat: felül kell emelkednie a haszontalanság gondolatán, az érdektelenségen, a fásultságon.
Egy új egészségügyi javaslat értelmében délben kell a napra menni rövidke ideig, méghozzá naptej nélkül. Hét szervezet is tanácsolja egybehangzóan a D-vitamin-utánpótlást, melyet a szervezet a természetes napfényből vesz magához. Ez a vitamin erősíti a csontokat, megelőzi a csontritkulást.
Noha az utóbbi évtizedekben a tejtermékipar igen erőteljes kampányt folytatott annak érdekében, hogy meggyőzze az embereket termékeik csonterősítő hatásáról, a tudomány nem támasztotta alá ezeket az állításokat. Annál hasznosabb a sok K-vitamint, kalciumot, bórt és magnéziumot tartalmazó lúgosító étrend.
A Floridai Egyetem kutatói egy igen egyszerű módszert találtak a változókorban lévő nők – és tulajdonképpen mindenki más – számára, hogy megelőzzék a csontritkulást és a töréseket: az aszalt szilvát!
Amikor valaki jelentős súlytöbblettől szabadul meg, evidens, hogy különböző változásokat tapasztal a testén. Néhány dolog azonban rejtve marad. Az alacsony kalóriatartalmú diéták során ugyanis a csontok is megváltoznak-lebomlanak, majd új csontok képződnek, igen gyorsan.
Emberek milliói szednek különböző, kalciumot tartalmazó készítményeket annak érdekében, hogy biztosítsák csontjaik egészségét, és elkerüljék a csontritkulást.
Lézersugár használatával pontosabban megállapítható a csontritkulás mértéke a finn tudományos akadémia kutatócsoportja szerint.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (U.S. Food and Drug Administrtion, FDA) a héten engedélyezte egy új oltás alkalmazását, amely a remények szerint segíthet a csontritkulás elleni küzdelemben. A szer hatóanyagai erősítik a csontokat és megelőzik a csonttöréseket, amelyek nap mint nap veszélybe sodorhatják a változó kort elhagyó nők egészségét.
Az osteoporosis ma már népbetegségnek számít, Magyarországon nagyjából 1 millió embert érint, a világon kb. 200 milliót.
A férfiak is szenvedhetnek csontritkulásban, a nőknél azonban nagyobb a kockázata a betegség kialakulásának. Alacsony csont tömeg, valamint a csontszövetek strukturális romlása jellemzi a betegséget. Ezek a körülmények növelik a csonttörések kockázatát, és örökölhető is a kór.