Kategória: Érzékszervek Készült: 2007. október 30. kedd, 09:55 Írta: Drinfo.hu

Európai kutatók kezdeti sikerekről számoltak be egy ún. elektronikus "orr" készítésével kapcsolatban, amely segíthet az
asztma diagnosztizálásában. A kísérleti stádiumban lévő eszköz kimutatja az illékony szerves vegyületeket (VOC) a betegek lélegzetében. "Az emberek lehelete több ezer VOC vegyületet tartalmaz, melyek
markerei lehetnek a tüdőbetegségnek" - nyilatkozta Dr. Silvano
Dragonieri, a holland Leiden Egyetem Egészségügyi Központjának
munkatársa.
Dragonieri az Amerikai Mellkasi Betegségek Specialistáinak Társasága nemzetközi konferenciáján mutatta be az eszközzel végzett előzetes vizsgálatok eredményeit. A kutatók tíz súlyos asztmában, tíz enyhe asztmában szenvedő beteget, és húsz egészséges személyt vizsgáltak meg, akiknek egy zacskóba kellett lélegezniük. A kilélegzett levegő innen került át az elektronikus orrba.
A szerkezet bizonyos VOC mintákat keresett a lélegzetben, és képes volt megkülönböztetni az asztmás és az egészséges leheletet. Az
asztma súlyosságának megítélésében azonban már kevésbé volt pontos. "A tanulmányban résztvevő betegeknél már korábban diagnosztizálták az asztmát.
A következő lépés az, hogy megnézzük vajon az eszköz képes-e felismerni az új asztmás betegeket" - mondta Dragonieri, aki azt is hozzátette, hogy egy nap talán különféle elektronikus orrokat hoznak létre a különféle betegségek diagnosztizálására.