Egy nagyszabású amerikai kutatás szerint azokra az emberekre, akik sok vörös húst fogyasztanak, a veserák megnövekedett kockázata leselkedik.
A kutatók a veserák egyik leggyakoribb formájában szenvedő betegek egyharmadánál egy olyan génmutációt találtak, ami magyarázatot adhat a kór kialakulására.
A rákos daganat kevésbé függ attól, hogy hol jelenik meg a testben, sokkal inkább függ a genetikai változásoktól, amelyek a növekedését előidézik - állapították meg amerikai kutatók, akik 2004-óta kezdtek vizsgálni 24 ráktípushoz tartozó 2500 szövetmintát.
Új gyógyszer jelent meg, ami az előrehaladott vesesejtes rák (RCC) kezelésében nagyon jó eredményeket mutatott – állítja egy közlemény, amiről a Science Daily is beszámolt.
A rákról számtalan tévhit kering a köztudatban. Ezúttal a leggyakrabban előforduló állításokat vesszük górcső alá, hogy a betegség megelőzésével és gyógyításával kapcsolatban mind a betegekben, mind a hozzátartozókban és érdeklődőkben reálisabb kép alakulhasson ki.
A rákbetegségek közös jellemzője a szabályozatlan sejtszaporulat, a biológiai szövetekbe való betörési képesség. Ez utóbbi tulajdonságuk történhet invázióval és áttétképzéssel is. Ezt a kontrollálatlan növekedést olyan DNS-hibák, genetikai mutációk okozzák, melyek a sejtciklus szabályozásában vesznek részt...
Amerikai orvosok hívják fel a figyelmet a vesék egészségének megőrzésére – a március ugyanis az Egyesült Államokban a vese hónapja. Ezért a szakemberek arra buzdítják a lakosságot, hogy ne figyeljenek arra, mi történik Washingtonban – koncentráljanak inkább saját egészségükre.