Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Rebeka és Dorina napja van. Holnap Hilda napja lesz.
A+ A A-

A szem a lélek tükre, fogunk egészségünké

A szem a lélek tükre, fogunk az egészségünkéA mondást, mely szerint "a szem a lélek tükre", számos írónak és filozófusnak tulajdonították már, de az a mondás, mely szerint "a fog az egészség tükre", dr. Mohamed Bassiounynak tulajdonítható, aki több, mint 30 éve azt tanulmányozza, hogy a fogak hogyan nyújtanak információt a betegek általános állapotáról.

Dr. Bassiouny egy nemrég megjelent tanulmányában ismerteti egy betegének az esetét, akinek a fogait gyomorsav marta szét. Ez az állapot általában bulimiával vagy más szisztémás megbetegedéssel társul, de ebben az esetben a betegnek sem evési rendellenessége, sem reflux szindrómája nem igazolódott, viszont fájdalmas görcsök kínozták a menstruációja alatt. Ezek a súlyos görcsök okozták a gyomorsav visszaáramlását a nyelőcsőbe, majd onnan a beteg szájába.

„Fontos, hogy a fogorvosok minden lehetőséget szem előtt tartsanak” – mondta dr. Bassiouny. „Nem hiszem, hogy elég csupán a beteg szájába belenézni, észrevenni a szuvasodást és betömni a lyukas fogat. Ahhoz, hogy eredményesen kezeljünk egy betegséget és megelőzzük a kiújulást, más, általános egészségi szempontok - mint például az örökletes faktorok, a rassz, a szokások és az életmód - szerepét is át kell gondolnunk.”

Egy beteg fogának a károsodása - többek között - információval szolgálhat arról, hogy milyenek az egyén táplálkozási szokásai, használ-e kábítószert (ha igen, milyen fajtát), van-e elmebetegsége, vagy hogy stresszes életet él-e.

„Sok betegben valamilyen más betegség okozza a fogak károsodását életmódbeli vagy más rossz szokások miatt. De sokan olyan régóta élnek együtt ezzel az állapottal, hogy nem is ismerik fel, hogy probléma van és nem is említik az orvosnak a panaszokat” – mondta.

„Amennyiben találunk valamilyen elváltozást a szájban, ami felveti egy más betegség gyanúját, akkor nemcsak az elváltozást kezeljük, hanem a megfelelő szakorvoshoz is irányíthatjuk a beteget, hogy megfelelő ellátásban részesülhessen.”

Kapcsolódó kifejezések: fogbetegségek  fogszuvasodás 

A Facebookon...

  • Lájkoltak
  • Kedveltek
  • Barátok

DiabetesOnline.hu - Friss

SzexDoktor.hu - Friss

TüdőBeteg.hu - Friss

© Copyright 1993-2014 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!