Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Váltás asztali verzióra Regisztráció Belépés

"Emberarcú játékok" autistáknak

altAz emberi arccal díszített játékvonatok segítségével igyekeznek az érzelmeket elmagyarázni az autista gyermekeknek egy radikálisan új program keretében.

Vezető tudósok és filmkészítők oktató DVD-t állítottak össze, hogy segítsen a mindössze kétéves gyermekeknek legyőzni állapotuk legnagyobb kihívását jelentő problémáját: az emberi arckifejezések felismerését. Az autista gyermekek, illetve az Asperger-szindróma nevű közepesen súlyos fejlődési rendellenességben szenvedők szeretik, ha az olyan tárgyak, mint a játékvonatok vagy mechanikus eszközök kiszámítható rendben állnak, viszont félnek a nehezen meghatározható dolgoktól, mint például az arcok.

Egy brit csoport kifejlesztett egy egyedi eszközt, mely Ausztráliában került forgalomba, és a két funkciót ötvözi egybe. „A kutatásaink eredményei alapján ha igazi arcokat teszünk a játékvonatokra, villamosokra, vitorláshajókra és más, általuk kedvelt tárgyakra, akkor arra bíztatjuk őket, hogy felfigyeljenek az emberi érzésekre, és képesekké váljanak felismerni azokat.” – mondta Simon Baron-Cohén profeszor, a Cambridge Egyetem Autizmus Kutatóközpontjának igazgatója.

A DVD-n a brit színész, Stephen Fry hangja magyarázza az egyszerű érzelmeket, mint például a boldogság, szomorúság, harag; egészen a bonyolultabbakig, mint amilyen a sajnálkozó, fáradt vagy vicces.


A filmet már eljuttatták 40 000 brit családhoz. Az eredmények szerint a legtöbb gyerek, aki négy héten át napi negyed órát nézte a filmeket, felzárkózott kortársaihoz az érzelmek felismerése terén. Dr. Cheryl Dissanayake, a melbourne-i La Trobe Egyetem Olga Tennison Autizmus Kutatóközpontjának igazgatója elmondta, hogy az ehhez hasonló programok nagyon hasznosak az autista gyermekek számára, mert olyasmit tanulnak meg a segítségével, ami általában nem érdekli őket.

"Az egészséges gyermekekkel ellentétben az autisták nem igen foglalkoznak ilyen kérdésekkel.” – mondta Dr. Dissanayake. „Ez nagyon sok problémát jelent a társas érintkezésük során. Az olyan innovatív technikák, mint a DVD műsor segít az információ feldolgozásában, mely központi szerepet játszik a szociális fejlődésükben.”

Kapcsolódó kifejezések: arc  autista  autizmus  ember 

© Copyright 1993-2012 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!

Fel Asztali verzió