Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Váltás asztali verzióra Regisztráció Belépés

Kivi magas vérnyomás ellen

kiviNapi egy alma talán nem mindig tartja távol az orvost, három kivi azonban már valószínűleg igen, ugyanis csökkenti a vérnyomást – állítja egy új tanulmány.

Ha az enyhe magas vérnyomással küzdő kísérleti alanyok nyolc héten át napi három kivit fogyasztottak el, 3,6 higanymilliméterrel lett alacsonyabb a vérnyomásuk felső értéke, mint azoké, akik naponta egy almát ettek. Tápanyagban igen gazdag kis gyümölcsről van szó, többek között lueteint is tartalmaz, amely a vérnyomás csökkentéséért felelős – számolt be eredményeiről az Oslói Egyetemi Kórház munkatársa, Mette Svendsen az Amerikai Szívgyógyász Szövetség orlandói konferenciáján.

A kardiológusok siettek leszögezni, hogy nem létezik a szívpanaszokra egyetlen varázsélelmiszer sem, ám valóban egészséges, ha a napi ötszöri étkezés egyike kiviből áll.

A kutatásba 50 nőt és 68 férfit vontak be, akiket véletlenszerűen kértek meg arra, hogy napi három kivit vagy egy almát fogyasszanak. Mindegyiküknek enyhe magas vérnyomása volt, az átlagérték 128/85 Hgmm körül mozgott. (120/80 Hgmm alatti értéket tekintenek optimálisnak). Vérnyomásukat egy 24 órán keresztül viselt készülékkel figyelték, mivel az megbízhatóbb eredményt ad, mint amikor csak egyszer történik mérés. Úgy tapasztalták, hogy a kivifogyasztás nagyobb mértékben csökkentette a vérnyomást, mint az almaevés.

A cikk a reklám után folytatódik

Megvan tehát az új csodagyümölcs?

Dr. Nehal Mehta, a Pennsylvaniai Egyetemi Kórház preventív kardiológusa szerint mindez elképzelhető, ám nehéz kiragadni egy gyümölcsöt. Minden gyümölcsből mértékkel kell fogyasztani, azonban napi három – azaz heti 21 – kivi fogyasztása nem nevezhető mérsékelt mennyiségnek. Az új kutatás azonban arra jó, hogy felhívja a figyelmet a kivire. Ráadásul a vizsgálat a teljes gyümölcsre, és nem a luteinre irányult, így helytelen lenne táplálék-kiegészítőket fogyasztani helyette.

Dr. Elliott M. Antman, a Harvard Egyetem Orvosi Karának professzora felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatás ígéretes, ám igen kis mintát vett alapul. „Ennyi alapján nem lehet megválaszolni a magas vérnyomással kapcsolatos kérdéseket. Senki ne hagyja abba a gyógyszerei szedését anélkül, hogy ezt megbeszélte volna az orvosával!” – figyelmeztetett.

Kapcsolódó kifejezések: alma  hipertónia  kivi  lutein  magas vérnyomás 

© Copyright 1993-2012 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!

Fel Asztali verzió