Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Váltás asztali verzióra Regisztráció Belépés

Melyik bélrák ellen milyen gyümölcs és zöldség jó?

broccoli heartA zöldségek és gyümölcsök fogyasztása úgy tűnik, hogy eltérő hatással van a vastagbél különböző szakaszain kialakuló daganatfajtákra. A Journal of the American Dietetic Association című folyóirat októberi számában jelenik meg az ezzel kapcsolatos tanulmány.

Az étrend és bélrák összefüggése

„A zöldségeket és gyümölcsöket széleskörűen tanulmányozták a vastag- és végbélrákkal kapcsolatban, bár védőhatásuk vita tárgyát képezte, talán azért, mert a különféle bélszakaszokra eltérő hatást gyakorolnak.” – mondta el a vizsgálat vezetője, Lin Fritschi professzor, A Nyugat-Ausztrál Orvosi Kutatóintézet epidemiológiai csoportjának vezetője. „Az étrend és bélrák összefüggése körüli kavarodást az is okozhatja, hogy a korábbi tanulmányok nem vették figyelembe a daganat kialakulásának helyét. Nagyobb léptékű tanulmányok eredményei segíthetnek meghatározni, hogy a zöldségfogyasztás növelésével csökkenthető-e a disztális bélszakasz rákjának kockázata.”

A Nyugat-Ausztrál Orvosi Kutatóintézet, a Nyugat-Ausztrál Egyetem és a Deakin Egyetem kutatói megvizsgálták a zöldségek és gyümölcsök, valamint a vastagbél három különböző szakaszán kialakuló daganatok kapcsolatát. A tanulmányban 918 diagnosztizált bélrákos beteg és 1.021 egészséges ember vett részt. Részletes egészségügyi és táplálkozási kérdőívet töltöttek ki, valamint lakcímük alapján a társadalmi-gazdasági helyzetüket is körülírták.

A cikk a reklám után folytatódik

A keresztesvirágúak (pl. brokkoli, káposzta) fogyasztását összefüggésbe hozták a vastagbél kezdeti szakaszának ritkább rákos megbetegedésével. A bél távolabbi részének elrákosodása ellen a zöldségek és gyümölcsök egyaránt hasznosak, különösen, ami a sötét sárga zöldségeket és az almát illeti. A gyümölcslevek azonban növelik a végbélrák kockázatát.

A korábbi tanulmányok gyakran nem tettek különbséget a bélszakasz különböző részei között, habár már tudvalevő, hogy ezek daganatai eltérő módon alakulnak ki, így pedig a kockázati tényezők is változók. Az egyes táplálékok eltérő hatását a megadott bélszakaszokra még nem határolták be. „Közegészségügyi szempontból könnyebb az ételelemzéseket étrendi javaslatokra lefordítani, minthogy az egyes tápanyagok beviteli mennyiségét vennék.” – vonták le a következtetést a szerzők.

Címkék:
Kapcsolódó kifejezések: alma  brokkoli  káposzta  vastagbélrák  végbélrák 

© Copyright 1993-2012 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!

Fel Asztali verzió